A július első napjaiban tartott sajtótájékoztatón és projekteseményen Czajlik Jenő köszöntötte a sajtó megjelent képviselőit, valamint a projektben résztvevő partnerszervezet tagjait. Egy Interreg projekt keretében a Daniló Sportegyesület, valamint a Czajlik Rancs Lovas Klub közös munkájának köszönhetően lehetőség nyílik két díjugrató edzőtábor és két verseny megvalósítására is.
„A Czajlik Rancs Lovas Klub 29 éve működik, lovasoktatással és hiporehabilitációval kezdtünk, s immáron 28 éve szervezünk versenyeket. Valójában az összes szakágban jelen vagyunk, lovas gimnasztika, fogathajtás, díjugratás, díjlovaglás, egyre szélesebb körű a versenyrendezésünk. Két éve kezdtünk nemzetközi szinten is versenyeket szervezni – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Czajlik Zsuzsanna.
Mint kiemelte, hogy fontosnak tartják az utánpótlás nevelését, ennek tudható be, hogy egyre nagyobb a lovasbázis.
„Szakmailag ez a pályázat óriási lehetőség, hiszen a magyarországi szakmai kapcsolat nagy előnyökkel jár, ahhoz. hogy tábort szervezhessünk, szükség van a Daniló Sportegyesület tudására és hagyományára” – tette hozzá.
Mészáros Attila projektmenedzser megjegyezte, hogy a szlovákiai magyar partner bőven tud meríteni a felkészülési táborokban történő tudásátadásból, ami a projekt célja is egyben.
A Daniló Sportegyesület 1992 nyarán jött létre azzal a céllal, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek és fiatal felnőttek számára biztosítson sportolási lehetőséget. Foglalkozásaikat jelenleg a kaposvári Gyertyános-völgyben szervezik, ahol az egyesület keretein belül több mint negyven sajátos nevelési igényű kisgyermek részesül fejlesztésben.
„Az egyesület foglalkozásainak legnagyobb részét a lovasterápiás foglalkozások teszik ki, de mellette a parasport és az egészséges gyermekek számára szervezett lovastorna is szerepet kap.”
Programukban szerepel az évszakok változásának és a lovardában élő háziállatoknak a megfigyelése, a szamarak idomítása, az ünnepek és népszokások lovardai felelevenítése.
Máriakálnokon a Daniló Sportegyesület táborát július 21-én nyitják, maga a minősítő verseny pedig 24-én veszi kezdetét, Dunatőkésen pedig augusztus közepére tervezik az edzőtábort, s a versenyre 14-én kerül sor.