A GAZDÁK ERDEJE Vadásztársaság, Ipolynyék a Régiók c. határon átnyúló projekt kapcsán nyitórendezvényt szervezett 2021. június 4-én Ipolynyéken.

A projekt célja a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása, a határterület vonzerejének fokozása, társadalmi, gazdasági és területi kohézió növelése kulturális, valamint a természet megőrzésével és védelmével kapcsolatos tevékenységek megvalósítása által, melynek keretén belül tanösvényt építenek ki összekötve ezzel a két természeti régiót – Cserhát-hegységet és a Korponai-fennsíkot.

A nyitó projektesemény során a Vadásztársaság és Magyarnándor képviselői bemutatták településeiket, a hagyományaikat és történetüket, majd ismertették a projekt keretében megvalósuló rendezvényeket és a tanösvényt.

Az ipolynyéki Vadásztársaság 2021. július 13-án tartja a természetvédelmi napot, mely a Hubertus Napok elnevezést viseli. Az iskolások ezen a napon körbejárják a természetet, megismerik a védett értékeket, közelebbről is megismerkedhetnek a vadászattal. A felnőttképzés keretein belül, pedig a hazai lakosokból idegenvezetőket képeznek az elkészült tanösvény számára, hogy a régióba érkező turistákat minőségi módon vezethessék körbe.

A magyarországi projektpartner, Magyarnándor község 2021. augusztus 20-án tartja a Cserhát természetvédelmi napot. Az iskolások ezen a napon körbejárják a természetet, megismerik a védett értékeket, közelebbről is megismerkedhetnek Réz- parti- víztározó állatvilágával, valamint vendégül látják az ipolynyéki iskolásokat.